Fáy-tábor a Balatonnál

Idén is megrendezésre került a Fáy Siker Tábor Balatonszemesen, az OTP Fáy András Alapítványnak köszönhetően, melynek iskolánk a tavalyi év óta a mintaiskolája. A tábor július 12-től július 17-ig tartott, és a Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 10 tanulója vett részt benne. Az OTP Hotel és Oktatási Centrumban kedvesen fogadtak minket, és egész héten pazar ellátásban részesültünk. Érkezés után vízi mentős oktatáson vettünk részt, melyet egy mentős tiszt tartott. Érdekes volt, hiszen sok információt hallottunk a fürdőzés veszélyeiről, illetve az emberi felelőtlenségről, megismerkedtünk a „tudatos balatonozó” fogalmával.

Az első este változatos feladatokon keresztül megismertük egymást, illetve a trénereket és munkatársakat. Már akkor látszott, hogy jó társaságba csöppentünk. A hét programja egyáltalán nem volt unalmas, sokat beszélgettünk azonos korú társainkkal. Az is élvezetessé tette a foglalkozásokat, hogy jó témára épültek. A pénzgazdálkodás került középpontba. Fő kérdéssé vált, hogyan bánjunk a pénzzel. Bár ebben a témában voltak előismereteink, sokat tanultunk hozzá, például a befektetési lehetőségekről és a tőzsdéről. A tréningek mindig délelőtt zajlottak, játékos gyakorlatok és ügyességi feladatok követték egymást. Például az egyik feladatban szájjal kellett tésztadarabokat pohárba tenni. Minél több tészta került a pohárba, annál több pénzt kapott virtuális cégünk. Így minden csapattag felelős volt a cég sorsáért. Ezen túl pedig megismerkedhettünk a reklámok és a média világával, valamint a pénz evolúciójával is.

Egy délután hajókirándulás is színesítette a programot. Balatonfüredre mentünk, ahol megtekintettük és megkoszorúztuk Fáy András emlékművét. Ezután egy kis szabadprogram következett.

Fontos szerepet kaptak a sporttevékenységek: lehetett jelentkezni a reggeli futásra, ami 7 órakor kezdődött. Ez azért volt népszerű, mert egy futásért egy kupon járt, 3 kuponért pedig egy fülhallgató. Nekem is sikerült szert tennem egyre! Azóta is használom! Ebéd után 2 órától szabadprogram volt. Fürödhettünk a Balatonban vagy az uszodában, de lehetett röplabdázni, napozni is. Esténként 4 csapatban versenyeztünk: piros, kék, zöld, sárga malacperselyekbe gyűjtöttük zsetonjainkat. Én a piros ún. „malaccsapatba’’ kerültem. A harmadik nap este különböző állomások vártak ránk a vetélkedőben: mocsárjárás, toronyépítés, labirintus, és cserépdobás. Ezt a napot a piros csapat nyerte!

A záróestére a csapatok saját műsorral készültek. Volt tánc, ének, illetve paródia is, mi egy mesét írtunk az egész hetet belefoglalva, az elejétől a végéig. Jókat nevettünk egymás előadásain. Végül következett a várva várt esemény, az eredményhirdetés. Az összesítésben a 2. helyen végeztünk. Ezután tánc és buli vette kezdetét. Mindenki táncolt, nagyon jól éreztük magunkat. Az este végén kicsit fájó szívvel mentünk aludni, hiszen volt ez utolsó esténk a táborban.

Másnap reggel nehezen vettünk búcsút a trénereinktől, a csapatok vezetőitől és ők is tőlünk. Szinte összenőttünk ez alatt a bő egy hét alatt. Sok új barátot szereztem ebben a táborban és mindenkinek csakis ajánlani tudom, hogy vegyen részt egy ilyen tréningen.

Hopka Zoltán 11. A

  View My Stats