Környezetvédelmi vetélkedő AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM GYÖNGYÖSI CAMPUSÁN

 

    Idén hetedik alkalommal rendezték meg az Agrártudományi és Környezetgazdálkodási Intézet és az Öko Klub környezetvédelmi vetélkedőjét partnerintézményünk nyílt napján 2018. január 22-én. A rendezvény hagyományos célja az, hogy rávilágítson a környezetvédelmi problémákra, valamint hangsúlyozza a környezettudatosság jelentőségét mindennapjainkban. Ehhez kapcsolódóan a csapatoknak változatos elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. Így például a hagyományos környezetvédelmi tesztet érdekesebb, interaktív feladatok követték: szemétválogatás, a természet hangjainak, fűszereknek a felismerése, növény- és állathatározás.

    Iskolánk idén először indult el a megmérettetésen, rögtön sikeresen. Csapatunk, a Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium "Öko-Sokk" csapata harmadik helyezést ért el. Csapattagok: Fehér Viktória, Juhász Lili, Szikra Nikoletta, a 10. A osztály diákjai.

Fehér Viktória 10. A osztály

balról jobbra állnak: Szikra Nikoletta, Fehér Viktória, Juhász Lili

  View My Stats